Rozmaring -Rozmarinus officinalis-rosmarinus
Népies neve:
antósfű, rozmarin, szagos rozmaring
A növény leírása:
Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, mediterrán növény. Hazánkban cserépben nevelhető, fagyérzékeny illatos félcserje. Termesztése esetén homokos, meszes, száraz talajba ültessük, és mérsékelten locsoljuk. Virágzása márciustól májusig tart.
Az ókor óta megbecsült növény, de a XVII-XVIII. században vált igazán híressé, mint gyógynövény-csodaszer. A rozmaring népies neve: antosfű. Dél-Európában honos növény, amely nálunk is megterem, akár a kiskertek díszeként, akár cserépedényben nevelve. Latin nevéből adódóan a tenger harmatjának is nevezik.
A nevéből eredően, mediterrán származásánál fogva, a ködös tengerpartok közelében érzi igazán jól magát. Évezredekkel ezelőtt először tartósító hatására figyeltek fel. Ha a húst befedték vele, az tovább elállt.
Paracelsus a rozmaringot saját gyógyításának alapjául tekintette, Ő és kollégái igen nagyra becsülték. Használták: szem-, szív-, májbetegségek és fejfájás gyógyításánál is.
Az arab gyógyítók az emlékezet-, és a beszédkészség javítására, a görögök agyserkentőként használták.
A temetési szertartásoknak is szimbolikus része volt egy ág rozmaring, hogy a túlélők emlékezzenek az elhunytra. A rozmaringnak kámforos illata és halványkék virága van. A mediterrán tájat kedveli. A XVII-XVIII. században vált igazán híressé, mint gyógynövény, akkoriban csodaszerként árulták. A Magyar Királyné vizének is nevezték, mert alkoholos kivonata Erzsébet királynét kigyógyította a paralízises betegségéből. Akkoriban divatos illatszer is volt. Gyógyhatása miatt napjainkban is fontos helyet foglal el a természetgyógyászatban.
A friss rozmaringot, ha óborban érleljünk, kitűnő szíverősítő italt kapunk, amely kedvezően hat az alacsony vérnyomásra.
A rozmaring egy olyan gyógynövény, amely a konyhánkból, a fűszeres polcról sem hiányozhat és kozmetikumok fontos alapanyaga is. Különböző parfümökben, kölnikben, szappanokban, hajszeszekben /kopaszodásra/, krémekben, dezodorokban, és samponokban használják. Az olasz, a francia, és a spanyol konyha fontos fűszernövénye.
Hatóanyaga: illóolaj, cineol, borneol, csersav, keserűanyag, kevés saponin.
Gyógyhatása: serkenti a vérkeringést, az emésztést, jó hatással van az idegrendszerre, a nőgyógyászati panaszokra, köszvényre, bőrbetegségekre, kopaszságra, étvágyjavító, görcsoldó, immunmerősítő. Illóolaját reuma ellen is használják /bedörzsöléses módszer/.
Tea készítése:
A teafűből egy kávéskanálnyit 2 dl forrásban lévő vízzel leforrázunk. 5 percig állni hagyjuk, és utána leszűrjük
Felhasználása:
Használják mártások, vadhúsok, pácok, szárnyas sültek, zsíros húsételek, gombás- és halételek fűszerezésére, valamint különleges növényi ecetek készítésére, továbbá zsályával és hagymával pácok, szószok, bárány-, és birkahúsból készített ételek, vadhúsok (őz, szarvas, nyúlhúsok), ízesítésére, illatosítására. Főleg a mediterrán konyhára; azon belül a francia és olasz ételekre jellemző.
Morzsolva forgalmazzák. Jól zárható edényben, száraz helyen kell tárolni. Mint minden áthatóan aromás fűszert, ezt is csak óvatosan szabad adagolni.
Frissen vagy szárazon a fürdővízbe áztatva illatosít és frissít.
Gyógyhatása:
Forrázatát ideg-, és gyomorerősítő, epehajtó, görcsoldó, de a kellemetlen klimaxos érzések megszüntetésére is használják. Nyersen és szárított állapotában is használják a fürdővízek, (gyógyfürdők) illatosítására, miközben a fürdőző szervezetét felfrissíti.
